Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Kopp-Skrabski-díj 2018


haromkiralyfi.hu / 2018.06.04.


Mihalec Gábor párterapeuta, valamint Czeglédi Budai Katalin és Czeglédi Tibor bútorkészítő iparművész kapta 2018-ban a Kopp-Skrabski-díjat. Az elismerést hétfőn adta át a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány a Kopp Mária Intézetben.

A Kopp-Skrabski-díjjal azokat ismerjük el, akik sokat tesznek a "társadalom lelki egészségéért, támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemléletért, mások boldogulásáért és a kívánt gyermekek megszületéséért".

Mihalec Gábor saját példáján is munkáján keresztül is sokat tesz a házasság, a gyermekvállalás és a család értékének megerősítéséért és megtartásáért. Vallja, hogy a szeretetkapcsolatok jobbá tételére az embereknek rengeteg eszköze van, és feladatának tekinti, hogy ezeket kutassa, tanítsa.

A házaspárok Kopp-Skrabski-díját elnyerő Czeglédi Budai Katalin és Czeglédi Tibor alkotásait "a népi kultúra és a hagyományok tisztelete, illetve az alkotás és egymás szeretete hatja át". Néprajzi kutatómunkát és hagyományőrző tevékenységet is végeznek, emellett tanfolyamokon adják tovább tudásukat.

A közönségdíjat Sződy Judit négygyermekes szoptatási tanácsadó, a házaspároknak adható közönségdíjat pedig Nagy Péter egyházmegyei közoktatási munkatárs és Nagy Judit kardiológiai asszisztens vehette át.

A díjátadón Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke reményét fejezte ki, hogy édesanyja, Kopp Mária munkássága nyomán az intézet nemzetközi kutatóintézetté válhat.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet elnöke üdvözölte az intézet és az alapítvány közötti szoros együttműködést.

A 2017-es év díjazottjai itt tekinthetők meg »

Sajtómegjelenések:

 


Egyéni jelöltek voltak 2018-ban:

Deákné Dr. Szarka Anita, Vác jegyzője A város jegyzőjeként számos javaslatot tett, melyek segítik a szülőket, illetve hozzájárulnak a gyermekvállalási kedv növeléséhez. A város az elmúlt években több családbarát díjjal gazdagodott, és családbarát munkahelyként az önkormányzat is sok kezdeményezést indított a jegyző javaslatára. Bevezették például a húsvét és a pünkösd keddi szünnapot, illetve lehetővé tették, hogy a kisgyerekesek később kezdhessék a munkaidőt. A jegyző a családi programok népszerűsítésére is számos pályázatot dolgozott ki. Így lett Vác Kerékpárosbarát település, valamint Nyugdíjasokat támogató település. Mindeközben a bölcsődei, óvodai beruházások és a férőhelyek számának növeléséért és a szülők könnyebb munkába állásáért is évek óta dolgozik. Ezek elérésében a személyes odaadása, a kitartása és a családokba vetett hite vezérlik.
Dr. Benkő Ágota, szociális szervező Ötgyerekes édesanyaként alapító tagja volt a Nagycsaládosok Országos Egyesületének, majd nyolc évig annak elnökeként dolgozott. Ezután a Kárpátmedencei Családszervezetek Szövetség elnöke, majd az Otthon Segítünk Alapítvány igazgatója lett, ezt követően a Népesedési Kerekasztal koordinátoraként dolgozott. Rendkívüli kitartással, elkötelezettséggel és tisztességgel végezte a munkáját minden szervezetnél. A NOE alapításakor három kulcsszó mentén építette fel a szervezetet; ezek a közösségszervezés, az értékfelmutatás és az érdekvédelem. Szolgálata során mindig a családbarát társadalom szükségességére hívta fel a figyelmet. Sokszor elmondta, hogy a gyermekbarát társadalom megteremtése nem elsősorban a pénzen, hanem a szemléleten és az értékrenden múlik.
Dr. Berend Katalin gyermekorvos, belgyógyász  Sok száz gyermek és család védőangyala, biztos pontja és támasza ötven év óta. Híres orvos dinasztia tagjaként pályáját kardiológusként a Budapest Orvostudományi Egyetem II. Gyermekklinikáján kezdte. Később ugyanitt a leukémiás gyermekek gyógyításával foglalkozott. 1975-től évtizedekig a Központi Állami Kórház Rendelőintézetének Gyermekosztályán dolgozott. Szakmailag kiemelkedő és áldozatos munkáját hihetetlenül szerényen végezte. Hivatását, betegei iránt érzett szeretettel és felelősséggel gyakorolja. Szaktudásával, személyiségének megnyugtató és derűlátó kisugárzásával nemcsak testileg, de lelkileg is gyógyítja a beteg gyermekeket és családjaikat.
Dr. Grezsa Ferenc, pszichiáter, egyetemi oktató, adjunktus Dr. Gerzsa Ferenc pszichiáter, mentálhigiénés szakember, szupervizor, a Károli Gáspár Egyetem Pszichológiai Intézetének szakvezetője és egyetemi adjunktus is egyszemélyben. A szakember vallja: „mentálhigiéné több mint a lelki egészség, mint a betegség hiánya, az jövőképet, biztos önazonosságot is jelent”. A pszichiáter eszerint is éli az életét és végzi a munkáját. Hihetetlen energiát fektet a közösségépítésbe és a mentálhigiéné népszerűsítésébe. Közösségépítő tevékenysége az országhatárokon túlra nyúlik. Az oktatás mellett egy Kárpát-medencei Mentálhigiénés Hálózat kiépítésén is dolgozik kollégáival és több mint ezer tanítványával. Céljuk, hogy körülvegyék, támogassák mindazokat, akiknek éppen nehezen megy a problémákkal való megküzdés. Dr. Buda Béla halála után, tudományos munkásságát tovább örökítve munkatársaival megalapított a Buda Béla díjat.
Dr. Mihalec Gábor párterapeuta A pszichológus saját példáján is munkáján keresztül is mérhetetlenül sokat tesz a házasság, a gyermekvállalás és a család értékének megerősítéséért és megtartásáért. Vallja, hogy a szeretetkapcsolatok jobbá tételére az embereknek rengeteg eszköze van, ő pedig azt tekinti feladatának, hogy ezeket kutassa és tanítsa. Pár- és családterapeutaként többszáz kapcsolatot és házasságot mentett vagy alapozott meg, de nemcsak a pároknak, hanem a családoknak és az egyedülállóknak is hasznos, szakmai, de érthető tanácsokat tud adni. Ezt mutatja, hogy legyen szó akár házashétvégéről, akár párkapcsolati tréningről vagy munka és magánélet összeegyeztethetőségéről szóló előadásról szinte mindig teltház fogadja.
Dr. Rácz Éva, művelődésszervező, közösségteremtő A Gyerecsak Egyesület a gyermekeiket válaszkészen nevelő családok közössége. A szervezet programjai az anyák jogi egyenlőségét, a munkába való visszatérését, a nők és férfiak közötti harmonikus együttműködést, a gyermekvállalási kedv növelését és a családok mögötti védőháló kialakítását támogatják. Rácz Éva meghatározó tagja ennek a közösségnek, áldásos munkája sok-sok család életét teszi boldogabbá. Négygyermekes édesanyaként szívügyének tekinti a családok és az értéket teremtő közösségek összefogását. Buzdító, közösségszervező, programalkotó háttérként részt vesz az egyesület minden megmozdulásában. Rengeteg tanácsadást és eseményt szervez az anyaság és a család témakörében, miközben nemzedékösszehozó programjaival a nagyszülők szerepét hangsúlyozza a család megszervezésében. Szíve és lelke a közösségnek.
Elekes Péterné, nyugdíjas, családsegítő A négygyermekes édesanya a játszótéri alkalmaknak köszönhetően, több anyukával közösen alapította meg a Székesfehérvári Nagycsaládosok Egyesületét. Sok évig a szervezet alelnökeként dolgozott, fő területe a közösségi programok szervezése volt. Számos sikeres eseményt valósított meg. Kirándulásokat, színházlátogatásokat, illetve családi nyaralásokat szervezett rászoruló családoknak. Mindezeken túl rengeteg energiát fektetett az adománygyűjtésbe a szükséget szenvedő családok segítése érdekében. Ebből alakult meg – helyi igények alapján – 2008-ban a SMART GRANT Alapítvány, melynek hála több mint ezer rászoruló családhoz juthatott el adomány. Elekes Péterné minden tőle telhetőt megtesz a környezetében élőkért, hasznos tanácsai és gyakorlati élettapasztalata nagy segítség a bajba jutott embereknek.
Felföldi László, plébános Felföldi László a közösségépítést, a fiatalok nevelését a papi eszközökön túl a legmodernebb módszertanokkal élve végzi, s mindezt szeretetteljes és nyitott szemléletével ötvözi. A debreceni Megtestesülés templom első plébánosaként az elmúlt évtizedben több mint ötszáz fős közösséget hozott létre. A plébánia a környék kulturális központjává is vált. Felföldi László közösségépítő, közösségformáló munkája kiemelkedő. Különös gondot fordít a fiatalok lelki épülésére, napközis, valamint nyári családos táborait, egyedi programjait óriási érdeklődés kíséri. Jelenleg korábbi állomáshelyén, Nyíregyházán szolgál. Hiteles személyiségként a városban nemcsak a hívők, hanem a teljes lakosság közösséggé formálását is végzi.
Karacs Rita, rendezvényszervező Az Együttműködéssel a gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke a dél-alföldi régió legismertebb, legszerethetőbb gyermek- és családi rendezvényeit szervezi. Az alapítvány Óriás Játékgyűjtő Dobozról ismertté vált programjain éves szinten több mint ötezer játék gyűlik össze, melyeket szociálisan rászoruló családok, intézmények között osztanak szét. Nevéhez fűződik a Tökmag buli, amely a “jótékony bulizás” színtere, ahol az adománygyűjtés is játék, illetve ő szervezi a Tisza-parti HACACÁRÉt, valamint a Gurulós Családi Napot is. Ezen események célja, hogy minden gyerek játszhasson. Karacs Rita mindig különleges, népszerű, szerethető attrakciókkal rukkol elő, kikapcsolódási lehetőséget biztosítva a legrászorulóbb családoknak.
Sződy Judit, szoptatási tanácsadó Sokféle társadalmi, pszichés vagy fizikai ok nehezítheti meg a szoptatást. Rengeteg anyuka köszönheti a tanácsadónak azt, hogy a felmerülő akadályok ellenére addig szoptatott, ameddig szeretett volna. Ítélkezésmentes, kedves személyisége és szakértelme hatalmas erőt ad az anyukáknak. A szülőknek többszáz fős Facebook-csoportot hozott létre a könnyebb kommunikáció és tanácsadás érdekében, miközben a kórházon belül is sokat tesz a anya- és bababarát megoldásokért. Újságíróként cikkeivel segíti a szülőket, próbálja ledönteni a több évtizedes tabukat, hibás elméleteket a szoptatásról, a hozzátáplálásról, a tiltott ételekről. Több ezer anyukát, babát és családot támogat azzal, hogy tudást, hitet és magabiztosságot ad az anyák kezébe. Az anyatejes táplálás segítésével rengeteg gyermek egészségét alapozza meg.


Házaspár jelöltek voltak 2018-ban:

Czeglédi Budai Katalin és Czeglédi Tibor bútorkészítő iparművészek A népi kultúra és a hagyományok tisztelete, illetve az alkotás és egymás szeretete hatja át Czeglédi Budai Katalin és Czeglédi Tibor alkotásait. A közös munkájuk eredményeként gyönyörű, népi, faragott bútorok kerülnek ki a kezeik közül. Különleges bútorokat álmodnak és valósítanak meg közösen, Tibor elkészíti a bútorokat, Katalin pedig megfesti azokat. Ezzel összefüggésben komoly néprajzi kutatómunkát és hagyományőrző tevékenységet is végeznek, tanfolyamokon keresztül igyekeznek továbbadni az általuk megszerzett és megőrzött tudást. Bútoraik népi iparművész zsűrizettek, s a házaspár elnyerte a Népi Iparművész és a Népművészet Ifjú Mestere címet is. Noha a művész páros egy aprócska faluban él a Bakonyban, a világ több pontjáról csodájára járnak az alkotásaiknak. Ez pedig nemcsak a tehetségüknek, hanem az általuk képviselt értékeknek, és a belőlük áradó kedvességnek is köszönhető.
Deák György és Deákné Csonka Márta  zeneiskolai zenetanárok A házaspár a példamutató családi élete és öt gyermek felnevelése mellett hátrányos helyzetű gyermekek tanításával foglalkozik. A pedagógusok a zenén keresztül igyekeznek tanítani és gyógyítani a rászoruló gyerekeket. Eközben zenei táborokat és zenei versenyeket is szerveznek, nagy hangsúlyt fektetnek ugyanis a tehetségkutatásra. Nemcsak az iskolás gyerekekkel, hanem a még meg sem születettekkel is sokat foglalkoznak, hiszen jelentős magzatvédő tevékenységet végeznek az Alfa Szövetségen keresztül. A házaspárnak rengetegen rengeteg mindent köszönhetnek. Ezt mutatja a számtalan zenei pályán végzett növendék, a sok-sok visszajáró tanítvány, akik a zenén keresztül szeretetet, empátiát, kitartást, kifejezőeszközt és tudást kaptak és képesek adni is, akik kifejezetten kérik, hogy náluk tanulhassanak, akik örök útravalót kaptak, emberek, akik megszülethettek és élhetnek.
Gorove Laszló orvos  és Gorove Kriszta tanár Gorove Laszló és Gorove Kriszta több mint harminc éve élnek boldog házasságban. Ez idő alatt öt gyermeket felneveltek, és tapasztalataikkal folyamatosan segítették és segítik a körülöttük élőket. Évtizedek óta tartanak jegyesoktatásokat, házassági felkészítőket és a témába illő előadásokat. Több ezer házaspárt készítettek fel jegyesoktatáson keresztül a házasságra. Hatalmas figyelemmel és érzékenységgel állítják össze a pároknak a segítő anyagokat. Hasznos tanácsuk és szlogenjük is egyben az „az a bizonyos egy nap”. Eszerint a a pároknak a kortól és a gyerekek számától függetlenül heti egy estét, havi egy hétvégét és évente egy hetet kettesben kellene tölteniük. Életük elemi része a tudás, a tapasztalatok átadása és a gondoskodás. Orvosként, tanárként, szülőkként és jegyesoktatókként is ennek szellemében tevékenykednek.
Gunther Zsolt és Csillag Katalin építészek A házaspár közösen dolgozik az építészeti tervezés területén. Céljuk az együttalkotás örömének átadása. Számos lelkesítő előadást tartottak közösen egyetemeken, fesztiválokon, ahol a szakmai siker és a boldog családi élet összeegyeztethetőségét hirdetik a fiataloknak. Építészirodájukkal, a 3h-val több nemzetközi és építészszakmai díjat nyertek, miközben példás családi életet élnek, négy gyereket nevelnek. A szakmai siker és a családi élet összeegyeztetésével példát mutatnak, mintát adnak a felnövekvő építész nemzedékek számára. Fontosnak tartják a fiatal generáció integrálását az szakmába, több gyakornokot és kezdő építészt indítanak el a szakmai úton. Az építészirodában dolgozó fiatalok családalapításához pozitívan állnak, számos kisgyermekes építészt foglalkoztatnak. Az épületeikben is nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi terek és a kreatív környezet megteremtésére, mely nagyban hozzájárul az emberek személyiségének és közösségeinek épüléséhez.
Hortobágyi Tibor és Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes Legfontosabb küldetésüknek az élet, a házasság és a család védelmezését tekintik. Fontos mottójuk: „Hisszük és valljuk, hogy a fogamzás pillanatában elindul a megismételhetetlen, egyedi és pótolhatatlan emberi élet, és az emberi élet érték a fogamzás pillanatától a természetes halálig.” Családi Életre Nevelés programjuknak az 1990-ben Kecskeméten megkezdett – tüneti-hőmérőzéses természetes családtervezési/fogamzásszabályozási módszer – ismeretterjesztő munka képezi alapját, melyből előbb felvilágosító órák, majd a CSÉN program lett. 2012-ben a „Boldogabb családokért” Családi Életre Nevelés Országos Módszertani Központjának kialakítását kezdték meg. 2006-ban adaptálták SZÉK Egyesületükkel a német nagysikerű felvilágosító programot, az MFM-t, a "Ciklus-show"-t, ami azóta Magyarországon 60 foglalkozásvezető által már 15479 kiskamasz lányhoz jutott el.
Krúdy Tamás és Krúdy Zsófia újságírók A hatgyerekes szülők személyes előadásaikban, írásaikban őszintén beszélnek a szerelemről, a párkapcsolatról, a szexualitásról, a konfliktusokról, az elköteleződésről. A házaspár a saját példáján, élményen keresztül áll ki a házasság, a család és az élet védelmének fontossága mellett. Szavaikkal és hiteles példájukkal sok fiatal életét formálják. Miután a házaspár megtapasztalta, hogy katolikus körökben milyen sok a párra vágyó, de magányos ember, német mintára létrehozták a Párkatt.hu párkereső oldalt, amely katolikus egyedülállóknak segít a társtalálásban. A közös értékrend és az azonos célok ugyanis már egy jó alapot biztosíthatnak a társkereséshez. Az oldal segítségével valóban számos fiatal talált akár életre szóló párt. A házaspár hatalmas érdeme a tabuk nélküli őszinte beszéd, a fiatalok nyelvén való értés és szólni tudás, illetve az, hogy a házasság a családalapítás témáját behozzák a médiába.
Kunyi Róbert, grafikus dizájner és Farkas Kunyi Klaudia, ápolónő A házaspár női tagja ápolóként dolgozott egy állami szülészeti-nőgyógyászati klinikán. Az évek során arra lett figyelmes, hogy egyre több kismama elégedetlen az egészségügyi rendszerben kapott ellátással. Ekkor fogalmazódott meg benne a kérdés: vajon létezik-e olyan intézmény vagy személy, aki a tapasztalatlan, kérdésekkel egyedül hagyott kismamákkal foglalkozna. Kérdésére nemleges választ kapott. Ezért alapította meg az Anahitas nevű egyesületet, amin keresztül olyan programok valósulnak meg, melyek megkönnyítik a kismamák életét. Ilyenek például a kismamáknak tartott tornaórák, a várandós anyukáknak szervezett előadássorozatok, az elsősegélynyújtó képzések. Az egyesület tevékenységében a házaspár férfi tagja is a maximális támogatást nyújt. A programok szervezésével, szórólapok, reklámok tervezésével, fotók logók készítésével segíti felesége munkáját. Az együttműködés tökéletes, hiszem mindkét fél számára az a fontos, olyan ellátást adjanak az embereknek, ami mindenkinek kijár.
Nagy Péter egyházmegyei közoktatási munkatárs és Nagy Judit kardiológiai asszisztens Négy gyermekük felnevelése mellett házasságuk kezdetétől nagy hangsúlyt fektetnek a következő generáció nevelésére és lelki-szellemi támogatására. Kezdetben saját házukba hívtak meg fiatal párokat, ott tartottak házasságfelkészítő kurzusokat. Mindig igyekeztek példájukkal és személyes és szakmai tapasztalataikkal segíteni a rájukbízottakat. Missziójuknak tekintik a fiatal házasok és jegyesek tanítását, a házassági létforma megőrzését. Eközben figyelmet szentelnek a kommunikáció és konfliktusmegelőzés területeire is. Több pécsi általános iskolában folytatnak önismereti tréninget, középiskolásoknak pedig önismeret mellett párválasztási témában tartanak előadásokat. Az egyetemistáknak Párkapcsolat Felsőfokon című előadássorozatot indítottak, amelyeken mindig rekordszámú fiatal vesz részt, hogy választ kapjon azokra a kérdésekre, amiket otthon vagy az iskolában nem tud vagy nem mer feltenni.
Pfeifer Zsófia és Varga Péter bábszínészek A házaspár mesebeli környezetben, egy zalai domb tetején él gyermekeivel és bábjaival. Kezdetben nagyvárosi bábszínházakban játszottak, de aztán inkább elkezdték járni a saját útjukat, és megalapították a Ziránó Színház nevű családi bábszínházat. Itt saját bábjaikkal, játszák az általuk rendezett darabjaikat. Előadásaikkal rengeteg gyereket és családot örvendeztettek meg és nyújtottak nekik minőségi kikapcsolódást az évek során. Ahol megjelennek, ott családias, bizalmi, mesebeli légkört teremtenek, így mindenki örömmel ül be az előadásaikra. Darabjaikkal – mint a Babszem Jankó, a Zöldszakállú király vagy a Csicseri történet – nemcsak szórakoztatnak, hanem nevelnek és – ahogy ők mondják – nevelődnek is. Játékosan beszélnek olyan fontos témákról, mint a a család, az összetartás fontossága, a kapcsolatok, a konfliktusok és a megoldások. Munkájukat számos szakmai díjjal elismerték már.
Székely Szabolcs István zenész, hangtechnikus és Valcsák Viktória, ének-zene szakos tanítónő Az elmúlt években a házaspár sokat dolgozott azért, hogy Nyíregyházán egyre többen találják meg a családbarát közösségekben – például a Nyíregyházi Babaklubban vagy a Bátorka Családi Bölcsődében – azokat az értékeket, amelyek a kötődő nevelésen, a család és a benne nevelkedő gyermek prioritásán alapulnak. Mára már alig van közösségi megoldás, aminek ne ők lennének a legfőbb kezdeményezői. Saját kezdeményezésük például a  veteményeskert a kisgyermekek számára vagy a zengő-bongó babatorna és az ének-zenei fejlesztő programok. Együtt a SzéVa duó alapítói. Szabolcs gitározik, Viktória gyermekdalokkal, népdalokkal lepi meg gyermekeket. Önzetlen segítői, „motorjai” a családi bölcsőde működésének, ahol Viktória hét kisgyermek számára teremti meg az otthon, a megbízható felnőtt jelenlétét biztonságát. Viktória ezen kívül a Gyerecsak Egyesület elnöke, és a Bátorka vezetője is. A házaspár eredményessége a közösség stabil, folyamatos, rendszeres heti, napi működésében érhető leginkább tetten.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!