Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Egri helyi szervezetünk

Bemutatkozás

Réti Erika

A sok szempontból híres Eger városában élek, ahol Gárdonyi Géza olyan szépen fogalmazta meg buzdító gondolatát, miszerint „sok kéznek még a kő is enged” és „a szív művei halhatatlanok”. Az egyik az összefogás fontosságát jelzi, a másik pedig a maradandó alkotásainkra utal. Mindkettőt fontosnak tartom, és ezek mentén teszem mindennapi dolgaimat. A közigazgatásban dolgozom, négy alkalommal nyertem a Heves Megyei Kormányhivatal számára Családbarát munkahely cimet és 2016-ban az Év Felelős Foglalkoztató Dîjat. A családbarát munkahelyek kialakîtásának ügyét nagyon fontos területnek tartom. A Heves Megyei Kormányhivatal családbaráttá formálását 2013-ban kezdtem el, amikor is részt vettem egy Családbarát konferencián a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében. Nagyon tetszett a program, az előadások, a szervezet tagjai, egyszerűen fantasztikus légkör vett körül. Azóta minden konferencián részt vettem, barátokat találtam, sikeres programokat bonyolítottunk le közösen. Nagyon jó érzés látni, hogy a Mozgalom maradandó értékeket képvisel, hosszú távon gondolkodik és szívből tesz. Igazi megtiszteltetés csapattagnak lenni.

Email: reti.erika@3kiralyfi.hu

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!