Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Az Év Családbarát Vállalata 2016


haromkiralyfi.hu / 2016.11.15.


Negyedik alkalommal adta át a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom az Év Családbarát Vállalata díjat.

Kisvállalat kategóriában a Webstar Csoport Kft., közepes vállalat kategóriában a Numil (Nutricia) Hungary Kft., nagyvállalat kategóriában pedig a BT Roc Kft. vihette haza a fődíjat.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy a fiatalok karrierterveik mellett, a gyermekvállalással kapcsolatos álmaikat is megvalósíthassák. Ezt sok esetben a munka‑magánélet egyensúly hiánya nehezíti.

A 2013-ban alapított díjjal a Mozgalom felhívja a figyelmet ennek fontosságára és azokra a szervezetekre, amelyeknél a családbarát szemlélet már a vállalati kultúra része.

"Az Év Családbarát Vállalata 2016" Díjazottak:

Webstar Csoport Kft. Kisvállalati kategória
Évről-évre megújuló családbarát programjai emelkedtek ki, ahol a családot nem kizárólag női témaként kezelik. Emellett folyamatosan hozzásegítik kollégáikat, hogy megtalálják helyüket a munka, valamint a magánszféra területén.

Numil (Nutricia) Hungary Kft. Közepes vállalat kategória
A vezetőség azon dolgozik, hogy támogató szolgáltatásokkal tudja kísérni munkatársait különböző élethelyzetekben. Ez nemcsak a kisgyermekesekre, hanem akár idős szülőt, vagy beteg házastársat gondozó kollégákra is vonatkozik. A hozzáállás része a példátlanul sok elemet tartalmazó szülőknek szóló programjuk, a "Standing by Families", is

BT Roc Kft. Nagyvállalat kategória
Az atipikus foglalkoztatási formák és a kismamák ismételt munkába állásának támogatása mellett, foglalkozik a munkatársak testi és lelki egyensúlyával: szűrések és vizsgálatok rendkívül széles köre érhető el a vállalati juttatáscsomagban.

Családbarát Vállalat Mentor Szervezet 2016 címet kaptak:

Különdíj:

Helló Anyu, Családbarát Város Szociális Szövetkezet
Mikro vállalkozás, ahol kimunkált stratégiai mentén épül fel a családbarát működés, a rugalmas munkaidő és a megosztott munkakör mellett, a betegség okozta munkaerőhiány előrelátó pótlásaként háttérkoordinátori rendszer működik.

Taravis Baromfi és Élelmiszeripari Kft.
"Családbarát Műszak" komplex programjukért, mellyel termelési közegben valósítják meg a részmunkaidős, csúsztatott munkarendű munkalehetőséget, a program keretében a visszatérő kollégák mellé mentort állítanak és a kollégák szállítását is a vállalat szervezi, finanszírozza.

Videó különdíj:

MOL Magyar Olaj-és Gázipari Nyrt.

Családbarát Vállalat címet kaptak:

BPO Audit TAX Kft., Bringóhintó Kft., BT Roc Kft., Grundfos Magyarország Gyártó Kft., Helló Anyu, Családbarát Város Szociális Szövetkezet, Numil Hungary Kft., Taravis Baromfi és Élelmiszeripari Kft., Webstar Csoport Kft., ZF Hungária Kft.

A beadott pályamunkák jól mutatják, hogy minden egyes vállalat, akár kisebb eszközökkel is képes tenni azért, hogy a család és karrier egyensúlyba kerülhessen, növelve ezzel a munkatársak elköteleződését, a munkahatékonyságot, és a vállalat teljesítményét.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!